angyal.jpg

A középkori keresztény misztika valahogy túlélte a legsötétebb időszakok szellemi elnyomását és ha haloványan is, de megtartotta az entheogenek ismeretét, tovább ápolta a szentgomba kultuszát. Ilyen témájú direkt feljegyzés természetesen nem íródhatott, hiszen az inkvizíció éberen rajtatartotta szemét a herbalikát ismerő gyógyító-ápoló szerzetesrendeken, árgus szemmel figyelték, hogy azok a látomást okozó növények megtapasztalása által nehogy véletlen rátérjenek az eretnekek útjára. A Szent Antal Rend azon kevés szerzetesrendek közé tartozott, kik között előfordult az ősi gnózis hagyományának tisztelete, a rejtélyes tudás megtestesítésének enigmatikus praktikája. Két festőóriás tanúskodik a Szent Antal Rend entheogén-gnózis ismeretéről.

Mathias Grünewald az Isenheim-i Szent Antal kolostorának kórházkápolnája számára 1514 körül készítette el oltár-festményegyüttesét, melyek nagyméretű forgópontos táblákra lettek festve. Az antonita szerzetesrendet a XII. sz. végén alapították, gyógyítás és betegápolás végett. A rend az egyiptomi, IV. században tevékenykedő 'Remete' Szent Antalról kapta a nevét, életrajzát (Vita di St. Antonii ) először a vele kortárs Athanáz rögzítette.

Szent Antal az első keresztény misztikusok közé tartozott, aki a sivatag magányába vonulva sikeresen követte Szent János nyomdokait, remeteség viszontagságaiban átélte Jézus kísértését az ördög által, végigszenvedte a démonok kínzását, átesett a testi-lelki gyötrelmeken, kínzásokon. A tengernyi megpróbáltatás után a rendíthetetlen hitének köszönhetően meggyógyult, és lehetségessé vált előtte mások gyógyítása is. Ezért a remete védőszentté vált a kísértés, és betegségek ellen, de ugyanakkor olyan védőszent lett, aki a betegség és nyavalya előidézője, okozója is lehet. Ennek a paradox elképzelésnek tudhatóan nevezték el róla az anyarozs mérgezés fájdalmas betegségét Szent Antal Tüzének. A Szent Antal tüze elnevezésű betegség a középkorban a nem kellően tisztított, az anyarozzsal nagymértékben szennyezett gabonaliszt okozta. A látszólagosan járványszerű, tömeges mérgezés formájában megjelenő betegség okát sokáig nem ismerték és azt túlvilági büntetésként, démonok által előidézett átokként értelmezték.

Grünewald oltárképei az antonita gyógyító folyamat fontos részét alkotta; a betegeket az oltár elé vezették, lelkük és testük megkönnyebbülését, fájdalmaik csökkenését remélve a képekből áradó misztikus erő hatásától. A festő stílusa nem reneszánsz, és nem hasonlít a halványuló késő gótikára sem, inkább egy sajátos misztikumtól áthatott művészi eljárás kifejezése, melyben az isteni illuminációt, a sötétségből kitörő fenség igazát képesíti meg. A festmények szimbolikája zavarba ejti a szemlélőt, miközben szeme előtt szinte egybefolyik az erőszakos borzalom és a szelíd, angyali békesség. A kilenc panelből álló képegyüttes minden darabja mestermű, melyben a kirobbanó fényözön keveredik az üres sötétséggel; az árnyék és fény dramatikus váltakozása, a vörös és élénk piros színek állhatatos használata még drámaibb tónust nyújtanak az amúgy is szorongást keltő jelenetekhez.

 

3oltar.png 

Egy kép azonban békességet, bölcsességet, szinte már édenkerti harmóniát tükröz a nézőre, melynek csendes nyugodtsága jóérzéseket nyújthatott a betegségtől és fájdalomtól meggyötört szemlélőnek.

Jeromos a nála 120 évvel korábban élő Athanáz munkájától (Szent Antal Élete) felbuzdulva megírta a Remete Szent Pál életrajzát (Vita Beati Pauli), amiben beszámol Pál és Szent Antal között történt találkozóról. Jeromos szerint Szent Antal 90 éves korában felkereste a sivatagi oázisában az akkor 110 éves Remete Szent Pált. A találkozás népszerű története több változatban került be a középkori hagiográfia korpuszában, és a későbbi reneszánsz képzőművészek egyik kedvenc témája lett. Az isenheimi oltárfestményen a két szent egy olyan idillikus környezetben, képzeletbeli tájban beszélget, mely nagyon messze eshetett a betegségekben szenvedő nyomorultak realitásától. És mégis a két szentéletű remete nyugodt, méltóságteljes alakja, az állatok szelídsége, a növények sokfélesége egy magasabb rendű spirituális szintet sugalmaz, olyan álomképet, melyek szelíd valósága relaxációt nyújthatott a beteg lelkének. A festmény apró részleteiben látható, hogy a monostori misztikában milyen fontos helye volt a herbárium ismeretének, a gyógynövények kultiválásának, valamint észrevehető az entheogén gomba ismerete is, amiből következtetni lehet gyógyászati hasznosítására. A növénytan ismerői (W. Kühn, Issler) számos gyógynövényt voltak képesek beazonosítani az antonita herbáriumból; vasfű, tárnics, útifű, fehér lóhere, gamandor, pántlikafű, árvacsalán, boglárka, tönkölybúza, mák: melyeket Grünwald megörökített festményén. Ezek a gyógynövények mind részét alkották a Szent Antal-tüze betegsége gyógykezelésének, és mind megtalálhatóak voltak a középkori gyógyító-ápoló szolgálatot tévő monostorok herbáriumában, de különösen példa erre az 1457-ben, Mainzban megjelent 'Hortus Sanitatis' növénygyűjtemény, melyből hiteles képet kaphatunk az antoniták növénytani jártasságáról. A Szent Antal Rend gyógyító receptjei elvesztek ezért a kolostoraik számára készített festmények maradtak csupán gyógynövényismeretük bizonyítására.

 

grünszarv.jpg 

A festmény további alapos vizsgálata olyan rejtett részleteket tárhat fel, melyek századokon keresztül elkerülték az ikonológia mesterségét űző szaktekintélyek figyelmét. Pál lábai előtt egy behunyt szemű szelídített őzsuta emeli fejét – farával, mintha Pál lábaihoz dörgölőzne –, míg Pál elmutat a messzeségben éppen csak látható szarvasbikára. A tisztás szélén legelésző szarvas előtt a zöld fövenykörnyezettől eltérő pirosas-barnás növényen legelészik, mely minden valószínűség szerint az Amanita muscariát jelképezi. (Hiszen a szarvas, ha csak pusztán füvet legelészne, akkor a művésznek értelmetlen a fű színétől elütő piros, barna szín alkalmazása.) Szent Antal kelyhet formáló jobb keze felett, a fa homályában fehér pöttyökkel megszórt, piros kalapos gombákat festett a mester. Az egész szinte alig látszik, beleolvad környezetébe, mint a sűrű erdő lombjai alatt az árnyékban meghúzódó igazi gombák.

 

 

2hollo.png

És hollók hoztak néki kenyeret …” (I. Kir. 17:6)

A festmény bal-felső sarkában a holló látható, szájában viszi a mennyei mannát a két szentnek. A manna piros és aranysárga színű, mint a kifejlett Amanita muscaria.

Az emberen és a szarvason kívül a harmadik lény, ami szívesen fogyassza az entheogén amanitákat az a holló.

Az egyiptomi mitológiában 'holló kenyerének' hívták az Amanita muscariát. C. Ratsch, (Dictionary of Sacred and Magical Plants), valamint Alishan's Haybusak (On Reindeer and Amanita) c. könyvében szintén a varázsgomba fogyasztójaként említi a hollót. Mitrhas misztériumaiban az egyik beavatási fokozat elnevezése a 'corax' holló volt, de a szertartásokon résztvevő segítőket is hollónak nevezték. A hollót továbbá Apolló napisten madarának tartották és érdekes módon az ég csillagképén a holló együtt van a serleggel és a kígyóval.

Csak érdekességként említeném, hogy a magyar pásztorkunyhók előtt felállított 'látófán' rendszerint a másik szentgombát fogyasztó állat, a holló ült. A táltos, a látófát elfoglaló madár segítségével volt képes asztrális utazására, révüléses repülésére. A holló kiemelt megbecsülését láthatjuk, hogymint a Hunyady család totemállata bekerült a magyar heraldika hagyományba.

 

halovangomb.png

Szent Antal mellett lévő szikla aljában szintén az Amanita gombát festette a mester, mely gombafajta részese lehetett az antoniták ápoló-gyógyító kezelésnek. A formásan megfestett fehér pöttyös piros gomba szerényen búvik meg Szent Antal köpönyege mellett, ezért könnyen elkerülheti a szemlélődő figyelmét. A középkor embere nem értette a hirtelen kitörő járványok, nyavalyák természetét, kiváltó okait, így a sokszor borzalmas tragédiákkal járó 'Szent Antal Tüzének' elnevezett, látszólag járványszerű mérgezést sem foghatta fel; hogy miért csak egyeseket súlyt, míg másokat elkerül. (Az antoniták meglehetősen későn jöttek rá a betegség forrására.) Az egyszerű emberek, de még a papok, diplomás orvosok mind meg voltak győződve a negatív transzcendentális, túlvilági sötét erők közreműködésében, melyek végeredményben az igazi kiváltó okok a megmagyarázhatatlan járványokra, betegségekre. Előfordult, hogy sok esetben az isten büntetésének tekintették az anyarozs mérgezést, ám ez még sem volt általánosan elfogadott szemlélet, hiszen ártatlan gyermekek és szentéletű népeket ugyanúgy megtámadott a szörnyű kór, mint bűnösöket. Démoni közvetítéssel működő betegséget az isteni hatalom megidézésével, a mennyei magasztosság megtapasztalásával kellett ellensúlyozni, és ezért volt szükség a gyógyítás részeként a beteg fájdalomtól meggyötört, halálfélelemtől felkorbácsolt lelkivilágának helyreállítása az isteni látomásokat nyújtó entheogénekkel. A gonosz erők ellen bevetett harcban ezeknek a varázsfőzeteknek ugyanúgy gyógyító, nyugtató hatással kellett lennie, mint az oltáron álló gyönyörűen megfestett képeknek.

Az antonitákkal kapcsolatos oltárképeken nem lehet véletlen műve a szentnövények ábrázolása, miképpen arról megbizonyosodhatunk Hieronymus Bosch művészetében.

 

IMG_20121107_0008.jpg

A Hieronymus Bosch Szent Antal megkísértése (1505-1506) című lisszaboni triptichonja (szárnyas oltárkép) szintén az antoniták alapos herbárium ismeretéről tanúskodik. A szárnyas oltár eredetileg a Szent Antal-rend kórháza megrendelésére készült és a hatás fokozása végett, a mester a kép bal-felső sarkában belefestette a liszaboni antonita kórház leégését.

Képei magyarázatára számos értelmezés született. Az értelmezések szinte egymást felüllicitálva keresik a lehetséges magyarázatokat erre a máshol nem található elvont világábrázolásra, melyben a túlvilági lidérces részletekben hemzsegve váltja egymást a rémisztő, humoros, emberi elmével követhetetlen kinézésű groteszk figurák és a rémálomszerű jelenetek sokasága. A Szent Antal megkísértése c. triptichon középső táblaképén a remete az antonita szerzetesek csuháját viseli, vállán az azóta már híres tau betűvel. A térdeplő szent mögött egy kerek asztal körül furcsa társaság verődött össze mintha egy misztikus szeánszra készülődnének, melynek része a felajánlott ital, és a szerecsen tányérjában felszolgált antropomorf áldozati figura.

 

korsos.jpg 

A kinagyított részleten egy szárnyas alakot látni, aki egy korsó-szerű valamin lovagol. Az alak feje helyett egy tüskés valami van, ami két különböző növény terméséből és virágjából áll. A virág, vagyis a fej felső része mezei aszal, az alsó része pedig egy tüskésbuzogány a maszlagfej (datura) tövises termésburka. Mellette egy patkányféle állaton a mandragóra gyökerére emlékeztető alak ül, oda nem illő pikkelyes hüllőfarokba torkolt lábbal.

A nadragulya, más néven maszlag, vagy a 'rokon' beléndek egy rendkívül veszélyes, erőteljes pszichoaktív anyagot tartalmazó entheogén, melynek fogyasztása ijesztő rémvilágba repítheti a hozzá nem értő próbálkozót. A hozzáértő, óvatos fogyasztás ellenben olyan rejtett élménysorozatot nyújthatott használójának, amit más úton megtapasztalni lehetetlenség. A maszlagfélék csoportjához tartozó növények alkaloidokban gazdag leveléből kenőcsöket készítettek, minek segítségével páratlan mennyei utazásra nyílt lehetőség. Levelét, virágát továbbá megfőzték, teaként fogyasztották, de különböző módozatokban sokszor a gyökerét is felhasználták.

 

 

IMG_20121107_0009.jpg

A másik kinagyított részleten zöld lepellel részben letakart mandragóra alak ül egy lekopasztott madárra hasonlító szörnyetegen. Jobbra – homályosan egy szarvasbika van festve, mely szarvasagancsos (sámán-táltos) szimbólum Bosch képein többször megjelenik.

A mandragóra minden jelentősebb antik kultúrában széles körben elterjedt, ősidők óta ismert entheogén tulajdonsággal rendelkező gyógynövény. Az egyiptomiak is megemlítik mint afrodiziákumot és altató-nyugtatót. A korabeli leírások mint mérgező növényt tartották számon, de tisztában voltak azzal is, hogy levele, bogyója eltérő tudatállapotot, látomást okoz. Figyelemre méltóan Plinius az életuntság ellen javasolta. A középkorban számos hiedelem kötődött hozzá: szelleműző és varázserőt tulajdonítottak neki. Az emberi alakra hasonlító gyökere különösen megragadta a képzeleterőt és a termékenység jelképeként tartották számon. A középkori gyógyítók – borban áztatva – gyakran alkalmazták altatóként, fájdalomcsillapítókként, és Bosch a bizonyíték arra, hogy az antoniták is hasznosítoták gyógyításuk rendszerében.

 

kep2.jpg

Bosch legismertebb mesterműve, a 'Gyönyörök Kertje' c. triptichonjában mindenfelé kisebb-nagyobb piros, gömbszerű növényi bogyókat látni, melyek ugyancsak a nadragulya – még meg nem feketedett – éretlen 'termését' ábrázolja. A kép kinagyított részletében, az aljában látható misztikus madár egy ilyen bogyóval eteti a kitátott szájú embereket. A madár égi küldöncként értelmezve adja a lelki táplálékot, ami nem más mint a varázsnövény mámorító extázisa. A madártól közvetlen balra, a Szent Antal megkísértése c. képen ugyancsak a sajátságosan megfestett mezei aszal virág és a maszlagfej tüskés-buzogányának párosítását láthatjuk.

A maszlag, nadragulya és a mandragóra évezredek óta ismert, entheogénként, szentnövényként voltak tisztelve, és habár helytelen használatuk betegséget, sőt halált is okozhatott, a mágusok mégsem mondtak le kultikus fogyasztásukról.

 

janos.jpg 

Keressztelő Szent János c. képén a szent mellett pompázó fantázia növény levele megegyezik a maszlag (datura) levelével, az abból kinövő száron ábrázolt apró, sötét bogyók pedig szintén a burgonyafélék családjába tartozó nadragulya (belladonna) termését ábrázolja. A növény leveleiből a tiltott tudás misztikus szépsége sugárzik a szemlélő legszívesebben megtapintaná, hogy részese lehessen valami varázslatnak.

 

 

 

És még egy művészi üzenet a középkorból, a szentgomba helyes értelmezését illetően:

 

 

 

alvoszent1.jpg 

Dieric Bouts Éliás próféta a sivatagban c. festményén az 'elrejtezett' (alvó) szent feje mellé odafestette azt a varázslatos eledelt, amit az angyal adott néki: A bibliában – Éliás esetében – „szén között sült pogácsának” mondják az angyali szentmannát, de amint azt Bouts képén is látni, az nem más, mint a varázsgomba. Más nem is lehet, hiszen az ószövetségi szöveg világosan megírja az angyali eledel fantasztikus erejét: „... és méne annak az ételnek erejével negyven nap és negyven éjjel …” (I. Kir. 19:8)

 

Tanulmányomhoz felhasznált irodalom:

James Arthur, 'Mushrooms and Mankind'

Dana Larsen, 'The Psychedelic Secrets of Santa Claus'

Clark Henrch, 'Magic Mushrooms in Religion and Alchemy'

Jan Irvin-Andrew Rutajit, 'Astrotheology and Shamanism'

Carl A. Ruck, 'The Appels of Apollo'

Jonathan Ott, 'Pharmacotheon'

 

Tanulmányomhoz kapcsolódó írások: http://vallasmozaik.blog.hu/2012/06/15/john_marco_allegrora_1923-1988_emlekezve

http://adalek.blog.hu/2012/04/26/jezusi_tanitasok

 

 

 

Szerző: katolnai  2012.11.09. 06:11 4 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kepeskeresztenyseg.blog.hu/api/trackback/id/tr524893899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

meneruwa 2012.12.17. 23:09:14

üdv, nagyon tartalmas és érdekes cikk sorozat, érdeklődnék hogy teljes egészben leközölhetném-e a 4 részt az oldalamon ami a samanizmussal és így ezzel a témával kapcsolatos. természetes a forrás megjelölést mindig használom ha nem saját szerzeményről van szó. oldal címe ahová át szeretném menteni: saman.org.hu

katolnai 2012.12.18. 07:03:06

@meneruwa: Kedves Meneruwa!
Számomra megtiszteltetés, ha átveszed cikkeimet és remélem olvasóid tetszését is elnyerik.
Köszönöm jó véleményed, üdv katolnai

meneruwa 2012.12.18. 08:18:52

@katolnai: Köszönöm a tartalmas hozzájárulásod és biztos vagyok benne hogy tetszeni fog mindenkinek a sorozat.

csan2 2016.09.21. 11:49:43

"A fej szellemiséget jelent, ami rajta van, az annak a megnyilvánulása“. És a zsidóságot évszázadokon keresztül, Németalföldtől Magyar Királyságig egyfajta fejfedővel ábrázolták, mely időnként bár nem volt teljesen egyforma, mégis a viselőjének népcsoportját pontosan jelezte. De miért szükséges mindezeket megemlíteni Hieronymus Bosch művészete kapcsán? Mert több esetben is visszatérő motívum Boschnál ez a fajta fejfedő.
Bosch olyanokat is megfogalmaz a festményeiben, melyek a mai művészettörténeti elitnek nem ildomos kimondani. Talán nekünk sem lenne, de mi mégis megtesszük…

A FEJRE HÚZOTT TÖLCSÉR – Hieronymus Bosch festményein

Read more: www.naput.hupont.hu/13