A képen egy páratlan, restaurált régészeti leletet láthatunk, ami egy pogány, - I.-II. század – orvosi (medikus) műszerkészletét mutatja be, mely hasonló volt a múlt század elején használatos orvosi felszereléshez.

Az ókor pogány iskoláiból kikerült 'medikus' egy személyben volt háziorvos, patikus, fiziológus, belgyógyász és sebész. Rengeteg példát találni arra, hogy ezek a korai gyógyítók folyamatosan képezték magukat és jó irányba tolták a tudomány szekerét. Pedaniosz Dioszkoridész, római hadorvos, i. u. 65. körül például gyógynövénykönyvet írt, melynek néhány másolata használatban volt egyes középkori kolostorban is.

A sebészet tudományát a magas higiéniaszínt betartásával szintén hihetetlen előrehaladott állapotban művelték. Bonyolult orvosi feladatokat voltak képesek végrehajtani, olyat, mint pl. a trepanáció (koponyalékelés) –, minek orvosi gyakorlatát a Rómában található, Museo Prehistorico anyagában lévő koponyaleletek tanúsítják. Tracheális megbetegedéseket, ha kellett sebészeti operációval oldottak meg, ismerték a légcső, légzőszervek megnyitását, toroksebek kezelését és természetesen a sebek összevarrását, az erek elkötésének (ligatúra) fontosságát, melyre speciális fonalat használtak.

Hogy ismerték az emberi szervezet sok betegségét és azok közül többet operációval gyógyítani tudtak, arra bizonyságképpen nézzük meg a Kósz szigetén működő Aszklépikosz orvospapok fogadalmi szövegéből egy részletet: „ … és nem fogok vágni még hólyagkőbetegségben szenvedőket sem, hanem útjukból kitérek majd azon mesterembereknek, akik ezt a gyakorlatot űzik.” A második századunk végére a pogány gyógyászat olyan szintre emelkedett, melyet csak a XIX. század végén tudtak csak meghaladni.
                                                                               

Öt-hatszáz évvel később már nem léteztek orvosi felszerelések, az itt ábrázolt gyógymódok, - köpölyözés és kauterizálás - kerültek előtérbe, na meg a mindenhol imádott, széles körben használt érvágás.
A kereszténység teljes győzelme után megszűnt a pogány oktatás, helyét átvette a keresztény oktatás, ahol a szentírások, meg azok magyarázatai alkották a tananyagot. Visszaesett az orvostudomány, a higiénia betartása, és képzetlen keresztény 'doktorok' imádkozva, kínozva segítették át a másvilágra a hozzájuk fordulókat. Sok esetben egyszerűbb, korábban gyógyított fertőzéseket sem voltak képesek felismerni, gyógyítani és szinte minden ilyen fertőzést, bőrbetegséget leprának diagnosztizáltak. Az ilyen szerencsétleneket kiközösítették, piacra, boltokba nem mehettek és az utcán kereplőt vagy csengőt kellett szólaltatniuk, hogy mindenki időben kitérhessen előlük.
Az átértékelődött tudományok rendszerében elfelejtődött, ill. háttérbe szorult a pogány Galenosz orvosdoktor munkái vagy Hippokratész etikatörvényeinek betartása. Pergamoni Galenosz (i. u. 129-216) több száz gyógyászati munkát írt, többek közt anatómiai ismertetéseket, gyógymódok szabályzásairól, betegségek rendszerezéséről, mely munkák a római orvoslás korpuszát képviselték évszázadokon keresztül. Galenosz ismerte az orvosi műszerek sterilizálásának fontosságát, tanította a sebvarrást, és antiszeptikus kivonatokat készített borból.
Ezt a tudományos rendszert a kora középkorban felváltotta az 'anyaszentegyház' által megfogalmazott négy főpont, mely a betegek gyógyulásához vezető utat jelölte ki:
1. A betegnek meg kell vallania bűneit, mert a bűnök elkövetése volt az mely engedélyezte a rosszindulatú betegségek befészkelését testükbe.
2. A betegnek el kell zarándokolnia egy szent helyre, ahol a szentséges lélek munkálkodása kifejti gyógyító erejét.
3. A beteg írjon fel egy papiruszdarabkára egy korábbi keresztény szentnek a nevét és azt hordja a testén.
4. Folyamatosan imádkozni a védőszentekhez.
                                                                                   

A baloldali képen egy i. e. II. századból fennmaradt égetett agyagdomborművön az emberi belsőszervek ismertető ábrázolását láthatjuk, míg a keresztény orvosi ismertető rajzon már fogalmuk sincs az emberi test felépítéséről és értelmetlen módon azt állatövi képzetekkel próbálják szemléltetni.

 

 

 

Középkori, szakosított járványdoktor látható a képen, kinek direkt van ilyen csőre. A csőr megvolt tömve illatos növényekkel, hogy a doktor ne érezze az ápolatlan, elhanyagolt betegek szagát. Természetesen ezek a botcsinálta doktorok nem tudtak senkit sem meggyógyítani, még a kézmosás fontosságát sem ismerték, sőt a betegek tisztán tartását sem vették figyelembe, vastag kesztyűkben tapogatták az egyik ember után a másikat így még jobban terjesztették a járványokat, fertőzéseket.
541-ben bubópestis söpört végig a birodalmon, de akkor már a pogány iskolák nagy része bezárva omladozott, rég nem voltak már medicusok kik hozzáértő tudásukkal csökkenthették volna a járvány tombolását.
Daniel Keys írja: „Európa lakosságának egyharmada pusztult el szörnyű kínok között, a fővárosban, Rómában a lakosság fele esett áldozatul. Ephezusi János feljegyezte, hogy Konstantinápolyban a járvány tetőfokán napi tizenhatezer ember veszett oda.

Valetudinarium. A Rajna vidékén, (a mai Haltern) felépült masszív katonai kórházrendszer, melyben 60 kórterem, orvosi szobák, operációs termek, fürdők, mosodák voltak és több száz beteget tudtak egyszerre megfelelően ellátni. Evvel szemben a későbbi keresztény kórházak semmilyen gyógyítást nem voltak képesek alkalmazni, amolyan elfekvők voltak, ahol a betegeket átimádkozták, átápolták a túlvilágra. A keresztény doktorok az állítólagos mártírok csontjaival próbálták gyógyítani a betegekez és ha nem ment - hát az azért volt –, mert a beteg nem hitt eléggé az adott szent csontjának csodálatos erejében. Bajaik orvoslása helyett inkább kínozták a betegeket; eret vágtak, ha kellett, ha nem, tüzes vassal égették bőrüket, mert szerintük az utána keletkező hólyagokban szívódott fel a betegség, ami ha fel lett vágva és a genny kifolyatva, akkor szerintük attól gyógyult a páciens. Évszázadok múltak el úgy, hogy  képzetlen, ostoba egyházi 'doktorok' vágták, nyirbálták – közben elfertőzték – a hozzájuk forduló szerencsétleneket, míg végre II. Calistas pápa 1123-ban megtiltotta a szerzeteseknek, papoknak az érvágás káros gyakorlatát.

Aszklépiosz templomának romjai Epidauroszban, ahogyan ma látjuk és mellette a templom rekonstruált képe, ahogyan kinézet, mielőtt azt démoni erők lerombolták.
Aszklépiosz, i. e. VII. sz.-tól kezdve istenként tisztelt görög orvos volt. Tiszteletére emelt templomok komplexumaiban kórház, rendelőintézet, orvosképző iskola, fürdő, tornaterem, és sportstadion is helyet kapott, ahol orvospapok gyógyítottak. Szentélyeit sokszor gyógyforrások, gyógyító barlangok köré építették, és idővel kultusza a római birodalomban is elterjedt. Legismertebb templom-kórházai; Epidaurosz, Kósz, Knidosz, Athén, Pergamon, Rodosz, Küréne és Krotón helységekben voltak. Sajnálattal írom le, hogy mindet a keresztények zárták be, majd később, mint pogány, 'szentségtelen' épületeket, lerombolták, és köveiket keresztény templomok, kolostorok építésére elhordták.
A képen látható templom-kórházat 375-ben bezárták, majd szép lassan lebontották.

A római latrinák higiénikus, bő öblítővízzel ellátott jól megépített hálózata a birodalom összes nagyobb városában megtalálható volt. Praktikus mivoltja megóvta a lakosságot járványoktól, betegségektől.

Ellentétben a középkori keresztény megoldással, ahol egyszerűen az arra járok nyakába zúdították az emberi szennyet.

Egészen a XVII. század közepéig mindenhol Európában az utcákon folyt nyitott csatornákban az emberi salak, nem csak bűzt, de járványokat is terjesztve.

Görög orvosdoktor sebészeti beavatkozást hajt végre az i. e. III. századból ránk maradt domborművön, míg a sötét középkorban az érvágáson kívül szinte semmi más sebészeti beavatkozást nem tudtak elképzelni, aminek mindig meg is volt a szomorú eredménye.

 

 



 

A II. századból származó római domborművön egy női gyógyszerészt látunk, kezében könyvvel, háta mögött tégelyek, tálak és szorgos segédje. A kereszténység teljes győzelme után már lehetetlenség tudós nőket ábrázoló képeket találni, főleg lehetetlenség az embertársait gyógyító, segítő nők létezésének bizonyítása. Helyette alaposan dokumentált esetek sokaságával találkozunk, melyekből megtudjuk, hogy a gyógyítással, gyógynövényekkel foglalkozó nőket a keresztény papok – évszázadokon keresztül – aljas módon megkínozták, meggyilkolták.

 

 


Cikkhez felhasznált irodalom:
David Keys, 'Catastrope'
Jennifer Cochrane, 'The Illustrated History of Medicine'
Charles Freeman, ' The Closing of the Western Mind'
                          

Szerző: katolnai  2010.02.13. 15:58 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kepeskeresztenyseg.blog.hu/api/trackback/id/tr581754980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.