A római birodalom nagy városai alatt lévő katakombákról, néha azt mondják, azért vannak tele pogány ábrázolással, mert ezeket a földalatti temetőket először a pogányok használták, és azokban a keresztények időben később kezdtek el temetkezni. Én inkább úgy látom: azokban már a kezdet kezdetén ókeresztények temetkeztek, mikor még nem voltak dogmák, és az ortodox felfogást csak néhány tucat, - de irodalmilag rendkívül termékeny – valláscsináló hirdette, hitte csak. Azonban többsége az őskeresztényeknek nagyon is értette, hogy a keresztényvallás egy része, változata csupán a több tucat virágzó misztérium vallásnak és így Jézus tanítását, megváltását azonosította a többi megváltó misztikus isten tanításával, megváltásával. Az ókeresztények az eltávozott lélek üdvözülését, megsegítését a misztikus megváltók által, - mint legfontosabb kívánalmat - biztosítani akarták azáltal is, hogy a halott sírja felé, mellé felfestették a megváltást garantáló, óvó-védő alakokat. Ezért találni annyi Orfeusz, Jópásztor, Dionüszosz képet, domborművet az őskeresztények temetkezőhelyein. 

Sokszor a katakombák falán olyan ábrázolásokat látni, hol hét figura szerepel, ami elgondolkoztatja az embert, vajon mi késztette az ókeresztényeket, hogy meghalt szeretteik megváltását ezeknek a figuráknak a kegyelmébe ajánlják, és egyáltalán miért hét a számuk? Hiszen Jézusnak tizenkét tanítványa volt, Izrael 12 törzsből állott, ám a hetes szám csak egy-két helyen van említve a Bibliában és ott sincs kiemelt jelentősége. Keresztény földalatti temetőkről levén szó, és így jogos az érdeklődő kérdés, vajon miért került oda olyan festmény, amin a hét alak van ábrázolva?
Az Apostolok Cselekedetei 6. fejezetében van szó határozottan: „Válasszatok azért atyámfiai, ti közületek hét férfiút ...” - a hetes szám személyekre utaló használatáról. Ez az említés így magában nagyon szegényes, mert utána csak két szereplővel, (István, Filep) foglalkozik a szerző: a másik ötöt többé meg sem említi. Felvetődhet itt is a kérdés, vajon mi volt az indíték a hetes szám használatára az Apostolok Cselekedeteiben? Redaktorja milyen vallás-kulturális háttérből vette a hetes szám ötletét, annak szerepeltetésének fontosságát?
János Jelenésében, - a szerző - nagy előszeretettel használja a hetes számot; hét pecsét, hét angyal, hét trombita, Istennek hét lelke, hét tűzlámpás, de hét személyt nem említ, ami azért is furcsa, mert többször említi a huszonnégy bölcset, akiket a Biblia máshol nem ismer. Persze meglehet ennél a fejezetnél is kérdezni: szerzője honnét vette hirtelen a sok hetes számot és mit akart vele kifejezni? Mindkét bibliai részlet homályosan értelmetlen akkor, ha a katakomba hét szent figuráját szeretnénk megérteni. Véletlen a hetes szám kiemelése, vagy elég elfogadnunk, hogy azért használták mert hét napból áll egy hét? Későbbi idők keresztény hagyományaiban találni szentek hetes csoportokban történő sorolását, ám ezen kollekciók időbeli létrehozása túl kései vonatkozások ahhoz, hogy azt értelmesen bármire visszavezessük.

De, ha időben visszamegyünk a kereszténység kialakulása elébe, és elfogadjuk más korai valláskultúrák mítoszait lehetséges forrásoknak, akkor máris rátalálunk a hetes szám fontosságára, mint a halotti kultusz velejárójára.                                                                                              

 Az egyiptomi mitológiában kiemelt fontossága volt a hét csillagnak, mely 'felügyelte éjszaka az eltemetett napot, és a szikra fényét életben tartotta' amint az északi égen végigvonult. A mennyei csillagkép az üdvösség dereglyéje és a halott ravatala volt, amit az ősi egyiptomiak a Nagy Medve csillagképben véltek fölfedezni volt. 'Anubis rendelte oda őket Ozirisz koporsója védelmére.' Ez volt tehát Ozirisz képletes (kozmikus) koporsója, melyből a halott Ozirisz feltámadt mint élő Hórusz, akit rögtön körülvesz a hét szent csillag, a Hét Fő Lélek, (túlvilági kozmikus istenek) akik a hét elemi természeti erő és a hetes időrend biztosítói. A kámita mitológia a 'hét szent lelket' sajátságos absztrakt kifejezésmódjával ekképpen határozza meg:
1. Khuti, a briliáns háromszög a tér ragyogásában. 
2. Rejtelmes lélek a rejtelmes helyről. 
3. Áldott lélek az áldott helyről 
4. Pusztító lélek a pusztulás világából. 
5. Kinyilatkozó lélek a kezdetből. 
6. Fennkölt lélek a fennkölt magasságokságból.. 
7. Az elrejtett lélek, a rejtett Amentéből. 
Az egyik közülük mondja: „Mert lényem hatalmas, Isten vagyok, Egyike a Hóruszt kísérő isteneknek.”

De hét pallóból van Ozirisz halotti dereglyéje (makhen) is ami a holtak lelkét a túlvilágba szállítja. A dereglye, - vagy bárka - mely a lelkeket szállítja, egyszerre az: „üdvösség bárkája, és a hajótöröttek lélekvesztője.” A dereglye/bárka a hét 'pallója' a mágikus mitológiában megszemélyesítődik és azonosul a Hét Fő Lélekkel és hét csónakossá, hét halásszá is válnak, akik az elhunytak lelkét hivatottak nem csak átszállítani, de ki is fogni a televény homályából és garantálni számukra az örök üdvösséget. A hét lélek, - vagy 'halászó szellemek' - gyakran a mágikus imákban, szent szövegekben segítségül vannak híva a halott lelke megmentésének érdekében: „Ó, halászó szellemek, nemzői saját atyáitoknak, ...” - „Ismerem a hurokkal halászó szellemeket: Akeru-istennek, az Akhabiu-istenek ősei, ...”

A hét szentlélek-halász-kisérő, óvó-védő fontossága átkerült a kereszténységbe, hiszen ezen szentségek segítő hatékonyságára töretlenül szükség volt. A feltámadott Jézus megjelenik hét tanítványának a Tibériás tengernél, mikor azok elmentek halászni és „azon az éjszakán nem fogtak semmit”. A hét keresztényesített figura a bibliában: „Simon Péter, és Tamás, akit kettősnek is hívnak, és Nátánáel, a galileai Kánából való és Zebeus fiai, és a másik kettő is az ő tanítványai közül.” (János, XXI. 1-2) A János által közölt adatokban ott egy név, aki nem tartozik a tizenkét tanítvány közé, de ami a legfontosabb, hogy a korábban írt szinoptikus Evangéliumokban, Jézus sehol nem jelenik meg hét személynek. Mindhárom korábbi dokumentumban tizenegy tanítványának jelent meg. (11. mert Júdás már nincs köztük.)
János evangélium írója, és a katakombákban temetkező őskeresztények ugyanabból a kulturális örökségből merítettek, ahol tisztán kimutatható a hét szent meglévő segítő valósága: az egyiptomi mitológiából.
 

Vissza kell utasítani azokat a magyarázatokat, miszerint a képeken Jézus van hat tanítványával a tizenkettő helyett, amint éppen vacsoráznak. A hét figura közül egyik sem Jézus. Téves a képeket 'eucharisztikus jelenet' címmel ellátni, mert semmi köze nincs az oltáriszentséghez. Néhány képen hét kosarat ábrázolnak az asztalon, amikben cipók vannak és ezek természetesen kapcsolódnak a hét szenthez.
A meghalt egyén lelkét a túl világon hét szent fogadja, mennyei bankett ez, és az asztalon tálakban, kosarakban olyan mennyei eledel van, ami elfogyasztásával a lélek, még jobban elnyeri a hét szent kegyelmes segítségét. A rituáléban olvassuk: „Íme elém lépnek az istenek, Hét cipót hoznak nekem, Hogy erőt merítsek belőlük, Ezeket vitték, egykor az ősidőben, Az életforrásként Horus és Thoth színe elé.”
Mikor a halott lelke megérkezik a hét szent elé, kérdés fogadja: „Mit kívánsz enni, kérdik az istenek.” - és a lélek válaszában közli is: „Hogy mi lenne ételem? Fehér gabonából sütött cipó.” De ugyanezek a cipók „nyugosznak az égben Ré színe előtt” és itt lent közöttünk: „Cipóim a Földön Geb színe előtt sorakoznak.”
A halott lelke így a mennyei eledellel és a hét szellem segítségével a beteljesedés tökéletességében hirdeti: „Boldogan járom égi utamat; Ételüket eszem, s szent létükben osztozom.” - Ezért volt tehát fontos felfesteni a hét szentet, a hét cipós kosárral a katakombák falára, és igaz az, hogy II.-III. századi keresztény temető falait díszítik a képek, még sincs semmi közük Jézushoz, vagy a tanítványokhoz. Tiszta egyiptomi miszticizmusról van szó, mely az odatemetkező hívek hitképzetében tökéletesen egyet jelentett avval, hogy keresztények voltak, de ugyanakkor hitték a hét szent megsegítő oltalmát. Hiszen ők azok, akik előtt a feltámadott Ozirisz is megjelent – és akik előtt a szeretett rokonuk, az eltávozott is megjelenik a túlvilágba bekövetkező megérkezése után. Miképpen a szentlelkek segítették Oziriszt Hórusszá válásában (feltámadásban) így segítik majd az eltávozott halott lelkét is az örök üdvösségben.

 Megjegyzések:


Az ázsiai vallások rendszerében előforduló hét, hetes szám megjelenéseivel (pl. 7 Rishi, 7 Manus, 7 Buddha, stb.) logikusan kapcsolódó kötödés hiánya miatt: nem foglalkozhattam.
Az egyiptomi mitológiában szereplő hét Hathorral, - melyek nőelvi indíttatású motívumok – szintén, az összetett szimbólumvilága miatt: foglalkozni jelen írásomban nem tudok.
Az Evangéliumokban, Jézus megjelenik külön kettőnek is: „és imé azok közül ketten megjelennek vala ...” - (Luk. 24.- 13) „Ezután pedig közülük kettőnek jelenék meg ...” (Márk, 16. - 12) Megint csak ott a kérdés, véletlen-e a 'kettő'-nek történő megjelenés, vagy van mögötte magyarázat, talán példa, ahonnét az ötlet jöhetett? A Kámita rituáléban lehet, már ott volt a kettő, kikről az újszövetségi szerzők mintájukat vehették: Tuamutf és Kebhsennuf, kiket a feltámadott Ozirisz halászni hívott.
A katakombák képeinél időben később íródott egyes apokrif szövegek 'hét arkangyal' képzetében ugyanezt a hét egyiptomi isten/szellemet látjuk élesen keresztényesítve és csak négy angyali nevet ismerve biztosan. (Mihály, Gábor, Rafael, Uriel) A másik három név meghatározására egészen a XVI. sz. hajnaláig kellett várni, míg Johannes Trithemius azokat megnevezte, hogy már végre legyen neve mind a hétnek. (Anael, Zakheriel, Samael)
A sírok sohasem hazudnak.

Írásomhoz felhasznált irodalom:

André Grabar, Christian Art (Thames and Hudson, 1966.)

Egyiptomi Halottaskönyv (Farkas nyomda, 2002.)

Gerald Massey, Historical Jesus and the Mythical Christ (The Book Tree, 2000.)

Albert Churchward, Horus: The Way, The Truth, The Life (Truth Seeker, 1996.)