Guadalupei Miasszonyunk Juan Diego köpönyegén
Mexikóváros külvárosi székesegyházban őrzött Juan Diego köpönyegén (tilmáján) található Mária kép Mexikó és Latin-Amerika legismertebb vallási szimbóluma és mint szent ereklye kiemelt tiszteletet, csodálatot érdemel ki a hívő katolikusok között világszerte. Mexikó jelképeként elfogadott Szűz Mária ábrázoláshoz évente 15-20 millióan zarándokolnak el a Guadalupei székesegyházba, hogy leróják csodálatukat a nem mindennapi ereklye előtt. Autentikusát megkérdőjelezni eretnekség és akik ezt mégis megteszik gúnyos rendreutasításban részesülnek, mert Latin-Amerika legszentebb ereklyéjét elvitatni, elvenni annak szentségét lelkes millióktól, elképzelhetetlen lehetetlenség. Ezt nem engedheti meg magának egy keresztény intézmény sem. Norberto Riverra, Mexikóváros volt érseke nagy sikerű könyvet írt ('A beszélő sas megszólalt') melyben visszautasít minden olyan feltevést ami kétségbe vonja a köpeny szentségességét. Kétkedő hittársait finoman megfeddi: „Megértem és sajnálom azokat a testvéreket kikkel nem tudom megosztani a bizonyosságot, fáj a szívem értük, hogy nem járja át őket a gyönyör érzése, melyet ez a szentereklye nyújt.” A köpeny kultusza szinte felmérhetetlen. II. János-Pál első Itálián kívüli útja, 1979-ben, a Guadalupei relikviához vezetett, és ünnepélyes beszédeivel továbbfokozta a szerinte kétségtelen isteni beavatkozás hirdetését. Majd, 1990-ben visszatért Mexikóvárosba, ahol boldoggá avatta Juan Diegót, utána: 2002. december 20-án kanonizálta Juan Diego csodáját, miáltal érvényesítette annak hitelességét, holott jól tudta, hogy hamisítványról van szó.
A köpeny hiteltérdemlő bizonyítékai között néha furcsa szakvéleményeket találni. Ilyen volt Dr. Jose Aste Tonsman ophthalmológus népszerű vizsgálódása, melyben a lelkes doktor 2500-szorosra kinagyította a köpenyre festett imázs szemét. Az így kapott absztrakt valamibe belemagyarázta, hogy azon Zumarraga püspök látható, Juan Diegóval, abban a pillanatban, mikor szemük előtt megjelenik a csoda 1531-ben. 'Felfedezését' nagy siker fogadta, főleg Mexikóban.
A tilma rövid története: 1531 decemberében Mexikóváros melletti Tepeyac nevű kopár dombon Mária megjelent egy Juan Diego nevű indiánnak, s arra szólította föl a férfit, hogy: „menj a püspökhöz, azt akarom, hogy templomot emeljenek e helyen!” A püspök, nem hitte el a történetet és kérte az indiánt, mondja meg Máriának: küldjön, mutasson fel egy jelt, akkor majd hinni fog.
Természetesen, Diego visszatért a kopár dombok közé és ismét találkozott a Szűzanyával, aki a bizonyságért felküldte őt a hegytetőre, ahol csodálatos módon a téli hideg ellenére nyíló rózsákat talált, melyeket tilmájában összegyűjtött. Mikor a rózsákat megmutatta és kiöntötte Zumarraga püspök elé a köpeny felületén egy csodálatos Mária kép lett láthatóvá volt. Mária képzete akkor, ott a szemük előtt rajzolódott ki a püspök és Juan Diego szeme előtt, tehát a képet tehát nem festette senki, az isteni csoda által jelent meg a köpenyen, ahol színes lenyomata ott is maradt örökre a püspök a papság és az indián nép legnagyobb csodálatára. A csodának köszönhetőn a tepeyaci dombok között található szenthely ahol Mária megjelent Juannak, jóval később csodatévő zarándokhelynek számított, és ahova még később felépítették a Miasszonyunk-székesegyházát. Itt őrzik máig is nagy becsben a különleges vitrinben látható, közszemlén bemutatott ki Juan Diego tilmáját, melyben a tél közepén nyíló rózsákat Zumarraga püspök elé vitte
A 'Hamupipőke' szintű mese után rögtön felvetődnek a kérdések. Mária miért nem egyből Zumarraga püspökhöz ment templomépítési kérésével - hiszen a püspöknek volt pénze és hatalma a kivitelezéshez, tehát miért volt szükség közvetítőre? 1531-ben mindössze egy évtized telt el azóta, hogy a spanyolok elfoglalták Tenochtitlánt, és minden hittérítő terror ellenére az indiánok valláselképzelései abban az időben még nagyon messze voltak a kereszténységtől, - mint kb. Makó Jeruzsálemtől. Ezek után már butuska megkérdezni, miként lehetséges az, hogy Mária máris beszélte volna az azték nyelv egyik változatát a nahuatl nyelvet? Tepeyac-i dombtető, ahol Mária megjelent már évszázadok óta indián szentzarándokhely volt , ahol az azték Tonantzin istennő szentélye állott. Nem volt-e kényelmetlenül tolakodó a Szűzanya megjelenése így, pont ott - egy másik Istennő szentélyében?
Kortárs írásos feljegyzés, vagy bármilyen utalás erre a csodálatos eseményre nincs, minek ténye azért fontos, mert a mexikói ferences és jezsuita atyák rendkívül termékenyek voltak a körmölés tekintetében is. Abban az időben, vagy egy-két generációval később élt lelkes papok, szerzetesek komoly írott anyagmennyiséget hagytak az utókorra, hogy nem tartotta egy sem említésre méltónak e csodás dolgot? Az első írásos, nyomtatott feljegyzés bő száz évvel későbbről való, Nahuatl nyelven íródott mű: ' Nican Mopohua' ("E helyt elmondatik"), egy 1649-ben nyomtatott formában megjelent traktátus: a Szűzről. Az értekezés egyik fejezete tartalmazza ezt a kétes mexikói történetet is. Evvel egykorú a spanyol nyelven, szintén Mexikóban megjelent, 1648-ban nyomtatott 'Imagen de la Virgen María' ("A Szűz Mária képe") című mű. Miért nem volt meg az írásos hagyománya ennek a csodás eseménynek közel 120 évig? Hol őrizték a csodás köpenyt több mint száz évig? A több mint száz éves időhiány űrt úgy próbálták a dicső keresztények kitölteni, hogy hamisítottak egy jóval később írott, - de 1548-ra visszadátumozott - 'Codex Escalada' nevű iratot, amelyet ma már minden független szakember megmosolyog.
Aki a kétségtelen tanúságtételével bizonyíthatta volna a csodás történet hitelességét, nem tette meg, sőt … Juan Zumarraga püspök soha nem tett említést Juan Diegoról írásaiban, és végrendeletében egy fillért sem hagyott az általa is szentséges köpönyegnek tartott ereklye szentélyére. Környezete sem tudott a csodás köpeny létezéséről, minek tetejében Zumarraga püspök nem nagyon hitt a csodákban, mert a halála előtti évben írt katekizmusában ezt írta: "A világ Megváltója nem akar több csodát, mert már nincs rájuk szüksége."
A köpönyeget valószínű jóval később festették, - legalább száz évvel Zumaragga püspök halála után - és keresztény szokás szerinti tekintélyemelés céljából annak keletkezési idejét visszadatálták. A kép elkészítésének és népszerűsítésének célja az őslakosok könnyebb megtérítését szándékozott simábbá tenni, éppen ezért ikonográfiája magában rejti az azték piktográfia jellegzetességeit. A képüzenet segítségével érthetőbbé, meggyőzőbbé óhajtották tenni nem csak Máriát, hanem az egész kereszténységet.
Mária a nap előtt áll, mintegy eltakarva a napot, miáltal személye, alakja hatalmasabb, mint a félelmetes, rettegett azték napisten Huitzlopochtli.
Mária lábai holdsarlón nyugszanak, ami alatt lenyomja, szétlapítja a tollaskígyó holdistent, Quetzalcoatl-et, - a 'Guadalupe' név jelentése is: 'aki eltiporja a kígyót'.
Mária dereka körül fekete öv látható, ami az azték szimbólumvilágban a terhesség állapotát hirdette.
Mária köpenye kékes-zöldes színű, melyek az aztékoknál uralkodói, királyi színek voltak.
Mária csodás megjelenését összekötötték a Tepeyac dombtetővel, mely a legszentebb 'lakhelye' volt Tonantzin-nak, az azték mitológia holdanyaistennőjének. Ezt a hagyományt kihasználva a keresztény hódítok kisajátították a régi azték istennőt az új idegen istenasszony egyszerűbb elfogadtatására.
A materialista dolgokban végbemenő csodás isteni hatékonyságokban hívő ortodox katolikusok, Latin-amerika klérusai (főleg a Mexikóiak) mindent elkövettek és még ma is követelik – Juan Diego boldoggá, ill. szentté avatását. Továbbá egy olyan hivatalos nyilatkozat közzétételét óhajtják a Vatikántól, melyben szentségesnek, isteni alkotó erő beavatkozásnak ismerik el a kézzel festett képet. Ez menne is simán, mert a Vatikán hagyományosan már tömérdek hamisítást elfogadtatott a világgal, azokat szentségével hitelesítette. Ám most, ennél az esetnél túl nagy számban vannak ott a mindenbe belekotyogó kritikusok, sőt – olyan tisztességes egyházi tudósok is felemelték hangjukat, akik nem hajlandóak szó nélkül tűrni valláspresztízsük rombolását egy ilyen közönséges hamisítvány által.
Ez történt a nyolcvanas évek elején is, mikor a felerősödött latin klérusok követelésének eleget téve a Vatikán megint elővette a köpönyeg szentességi hitelesítését 1982-ben, és akkor a mexikóvárosi Bazilika elöljárói jámbor lelkesedésükben vizsgálatot kezdeményeztek a köpönyeg tudományos megvizsgálására. Legnagyobb csalódásukra a szakemberek megállapították, a kép kézzel festett mű és a tilma anyagát különleges módon rezerválták. A szakértői jelentést, valamint annak óvatosságra intő józan véleményét Mexikóváros egyházvezetése nem hozta nyilvánosságra, hanem a Bazilika főapátja Guillermo Schullenburg suttyomban elküldte azt a Vatikánnak. Vatikán vezetősége mély felháborodással fogadta a nemkívánatos véleményt, - mert közben már mindent megtettek a köpeny szentereklyekénti elfogadására - és Schullenburgot, mert nem kért engedélyt Rómától az ereklye megvizsgálására, büntetésből, erőszakosan elmozdították állásából. A köpeny szentességi felavatása elmaradt, de az ügy nem lett lezárva. Maradt az egyik oldalon a követelőző latin papság fanatikus vatikáni támogatóival, míg a másik oldalon a józan óvatosságra intő tudós szakemberek.
Vatikánvárosi Pápai Egyetem történelem professzora, Manuel Olimon Nolasco 2002-ben megjelent könyvében (Juan Diego keresése) szintén beismeri, hogy a kép kézzel festett és nem mennyei lenyomat.
Vincés-rendi történésztudós szerzetes, Stafford Poole hosszú évek óta foglalkozik a köpönyeggel, tagadja Juan Diego történelmi létezését és a köpönyegképét későbbi ember által alkotott darabnak vallja. Érvelésében többek között rámutat saját kutatásai során fellelt levélre, melyet 1586-ban egy Bustamente nevű ferences atya írt feletteseinek, melyben az atya megírja, hogy a képet egy indián művész festette Mexikóvárosban.
José Sol Rosales, restaurátor, művészettörténész 2002-ben engedélyt kapott a köpeny megvizsgálására. Rosales úr többek között a legmodernebb sztereomikroszkópot is bevetve megállapította, hogy a kép festékanyaga nagyon is földi keverék; kalcium-szulfát, fenyőkorom, különböző színösszetételű agyagpor, föld (tierras), aranypor, valamint más színezőanyagok keveréke.
Nagy csalódás ez főleg Mexikó hívő katolikusainak, (és sok buzgó vatikáni semmittevőnek is) nem csak vallási hanem nemzeti öntudatukban is sértve érzik magukat. Felháborodva veszik tudomásul, hogy vannak soraikban olyan keresztények is, akiknél erősebb a tisztesség a hitnél. Ezen keresztény tudósok józanságának köszönhetően a Vatikán elkerülheti, hogy még egy otromba hamisítvánnyal gazdagodva még nevetségesebbé tegye a szentségessé nyilvánított ereklye-kegytárgy gyűjteményét.
Érdekességképpen: 2009. márciusában Hillary Clinton is tiszteletét tette a híres köpönyeg előtt egy csokor fehér rózsát helyezett az amerikai nép nevében a kép alá, majd megkérdezte: „Ki festette?” Az ott lévő főpapok megmukkanni sem bírtak megrökönyödéstől, míg Monsignor Diego Monroy nagy nehezen ki nem nyögte, - „Isten festette!” Majd sietve elkezdte utána részletesen magyarázni meséjét a ledöbbent Clintonnénak.
Czestochowai Fekete Madonna
Ez a Madonna ikon Európa egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a lengyel katolicizmus és függetlenség szimbóluma, a Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzött szentkép Máriája Lengyelország legszentebb patrónusa. A világ minden tájáról tömegesen érkeznek zarándokok, hogy megcsodálják a képet és hogy érintve legyenek az abból sugárzó szentséges misztériumban. Mi is adja az erőt az éltető lényeget a képnek? Természetesen a mögötte lévő hihetetlen történetsorozat valódisága. Mert a képet maga Szent Lukács festette, aki a halászás mellett még kitanulta a középkori Bizánc-stílusú ikonfestészetet is. Továbbá, nem akármilyen fára festette a képet, hanem Mária, azaz a Szent Család jeruzsálemi otthonának cédrusból készült konyhaasztalának fájára. (Hogy utána Mária min vágta a hagymát, arról nincs értesítés.)
A csodás asztaldarabot a kereszténység egyik korai szélhámosa Szent Heléna találta meg a szentföldi zarándoklata folyamán 326. körül. Természetesen erről sincs IV. századi kortárs feljegyzés, mint ahogyan a templom nevét sem ismerjük, amit állítólag Konstantin császár (Heléna fia) építtetett Bizáncban a szentkép őrzésére. Miért hallgatnak az egyházi történetírók, hogy hol őrizték ezt a nem mindennapi festményt ezer éven keresztül? Miért nem övezte folyamatos kultusz, jól dokumentált megemlékezésekkel? Hogyan kerülhetett egy ilyen hallatlan ritka érték egy lengyel nemes birtokában?
A kolostor legősibb írott anyaga szerint Opole hercege, Wladiszlav Opolczik 1382 augusztusában hozta Czestochowába, Bizáncon keresztül Jeruzsálemből. A kép korát nem lehet megállapítani, mert 1430-ban Huszita martalócok erősen megrongálták, miután a képet újra átfestették. A kép stílusára nézve magán viseli a középkori bizánci ikonográfia jellegzetes jeleit, az un. 'Hodegetriát' melynek lényege: Mária magától eltereli a figyelmet, ahogyan jobbkezével a kisded Jézusra mutat, szimbolikusan jelezve az utat a megváltó felé. A kép elkészítési időpontját nem lehet IX. századnál korábra datálni, de Mária ruháján látható liliomok több kutatót arra késztetett, hogy a kép keletkezési idejét a XI. század környékére helyezzék.
Én a lengyel népet tisztelem, becsülöm: egy nép sem áll olyan közel hozzánk mint a lengyel, meg azt is értem, hogy minden ember hisz valamiben … De miért van szükség a lengyeleknek erre az önámító kritikátlan vak tiszteletre? Két-háromszáz évvel ezelőtt az emberek mindent elhittek és tiszta lelkiismerettel vallották tárgyak, ereklyék ősiségét; nem volt meg sem a tudásuk sem a lehetőségük utánajárni vallásukat vagy épp életüket befolyásoló dolgoknak. De ma már nem lehet egy ezeréves szekrényt kétezer évesnek mondani, mint ahogy egy reneszánsz képet sem lehet i.u. 800 körülire dátumozni. A lengyel vallási vezetők nem hajlandók nyilvánosan beismerni, hogy Czestochowai Madonnájukat nem Lukács evangélista festette, hanem egy ismeretlen bizánci festő bő nyolcszáz évvel későbben, mint ahogyan azt előadják. Az ilyenfajta babonás fetisizmus szándékos keverése hamissággal, nem biztos, hogy jó érzéseket vált ki a műveltebb hívők között, hiszen egy pszeudoalkotás csak annyiban lehet eredeti, mint ahogy egy ezer éves szekrény lehet: két ezeréves.
Montserratti Fekete Madonna
Európában mintegy 450 'Fekete Madonnát' tartanak számon, amiből Franciaország 272-vel dicsekedhet. Nagy részük faszobor, de festmények, ikonok is előfordulnak Többségükben későközépkori és reneszánsz alkotások, melyek közös ismertetőjegyére, - Mária és Jézus fekete színére – még mindig nem találtak kielégítő magyarázatot. Még egy elhíresedett műalkotást szeretnék röviden bemutatni, mint tipikus díszpéldányt: a Montserratban (Barcelona mellett) kiállított Fekete Madonnát.
Hiteles dokumentumokkal alá nem támasztható 'keresztény történelem' szerint a szobor először 718-ban tűnik fel, majd utána nyoma vész. 170 évvel később csodás körülmények között ismét fellelik, ami hasonló mese, mint az, hogy a szobor az első évszázadban készült Jeruzsálemben, és nem is akárki által, hanem azt Lukács evangélista faragta saját kezűleg: ráadásnak Szent Péter vitte azt valahogy az ibériai félszigetre. Ennek a mesének következtében évszázadokon keresztül 'Jerosoliminate' a 'jeruzsálemi' néven becézgették a kegyszobrot. Ma már tudjuk, hogy a XI. századnál nem lett előbb elkészítve, és így minden korábbi létezéséről szóló feljegyzés hamisítvány.
A műalkotást nézve egy komolyabb kérdés vetődik fel: mi a jelentősége a gömbnek, amelyet Mária a jobb kezében tart? Helytelen az a magyarázat, miszerint ez a gömb Éva paradicsomi almáját szimbolizálja, mert ez teológiai értelmetlenséghez vezet. Földgömbünket sem ábrázolhatja, hiszen a keresztények még a lapos föld verzióban hittek évszázadokon át a szobor elkészítése után is.
